Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete Fejér Megyei Szervezete
Alapítás, a szervezet jellemzői
A Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete 1995. június 18-án alakult 18 fővel. 2005 évben a taglétszám meghaladta a 3.100 főt, melyben magánszemélyek és jogi, illetve nem jogi személyiségű társaságok egyaránt képviseltetik magukat.
A Számviteli Egyesület országos hatáskörrel, 19 megyei és fővárosi szervezettel rendelkezik, amelyek elsődleges helyei a szakmai munka folytatásának. Az Egyesülettagjai tagsági jogaikat a tagdíj befizetését követően kibocsátott tagságiigazolvány és az ebben. foglalt tagazonosító szám alapján gyakorolhatják.
A taglétszám folyamatos bővítésével azt kívánjuk biztosítani, hogy eredményeink fenntarthatók, illetve bővíthetők. legyenek, mely hozzájárulhat a számvitelben foglalkoztatottak szakmai elismertségének növeléséhez.
Az Egyesület célja, feladatai
Az Egyesületi Alapszabályban megfogalmazott célja a tagok szakmai képviseletének biztosítása mind országos, mind helyi szinten, a tagok. Egyesületen kívüli képviselete és a tagokat szolgáló, megfelelő szakmai és érdekvédelmi szolgáltatások biztosítása.
Az Egyesület feladata a rendszeres tájékoztatás. Ez a helyi szervezeteknél magában foglalja:
a) alapszabályban. meghatározott. időszakonkénti. tanácsadást, a megválaszolatlan kérdések és azokkal. kapcsolatos állásfoglalások összegyűjtését
b) előadások, konzultációk, vitafórumok szervezését az időszerű. feladatokról, a felmerült problémákról, alkalmanként közösen az adótanácsadókkal és könyvvizsgálókkal, szabad véleménynyilvánítás mellett
c) egyeztetett és a szakma által elfogadott állásfoglalások, magyarázatok és értelmezések összegyűjtését, szakmai folyóiratban történő megjelentetését
Az Egyesület feladata a tagok folyamatos szakmai továbbképzésének megszervezése
Az egyesület szakmai érdekképviseleti feladatai közé tartozik különösen:
a) a számvitelt és a számviteli képzést érintő jogszabályok véleményezése,
b) javaslatok kidolgozása a számviteli törvény módosítására, a hazai standardok kidolgozására, a számviteli munka egyszerűsítésére és a folyamatos szakmai képzésre
c) a számviteli szakemberek munkájának állandó figyelemmel kisérése, a felmerülő problémák jelzése a törvényhozók felé
d) a számviteli tevékenységet elősegítő szempontok meghatározása és útmutatások kidolgozása
e) bizottságok, munkacsoportok felállítása az egyes szakterületek érdekvédelmére
f) részvétel a számviteli képzésben és vizsgáztatásban
Eredmények; konzultáció, tanácsadás, továbbképzés
A tagok részére atagdíj ellenértékeként évi 3 alkalommal (az I.,a II.,és a IV.n. évben) a megyei és a fővárosi helyi- szervezeteknél -számviteli törvényhez kapcsolódó- vázlattal alátámasztott előadás és konzultáció biztosított!
A gyakorlatimunkát segítő előadásokat éskonzultációkat a helyi szervezetekszervezésében továbbképzések egészítik ki általában adó és társadalombiztosítási témakörökben.
Az Egyesület telefon, fax, illetve írásos tanácsadási tevékenységet folytat. A kérdéseket számviteli szakbizottságok válaszolják meg abban az esetben, ha annak bonyolultsága miattahelyi szervezet megfelelő biztonságú választnemtudadni. A telefonos, faxos tanácsadási szolgálatot Dr. Nagy Gábor, az Egyesület, elnöke vezeti (minden hétfőn 16-18 óra között).
A Számviteli Egyesület a tagdíj ellenértékén túlmutató szolgáltatásokkal is igyekszik a tagokszámviteli és más kapcsolódó gazdasági jogszabályokban történő eligazodását elősegíteni térítésköteles szolgáltatásokkal. Ezeket a szolgáltatásokat önállóoktatói csapattal, írásbeli anyaggal alátámasztva, a tagokszámára jelentős kedvezménnyel, mig a külsősök számára méltányos térítés ellenében teszi elérhetővé az Egyesület.
Kiadványok, tájékoztatók
Az egyesület vezetése, törekszik a szolgáltatások minél teljeskörűbbé tételére, ezért évente egy alkalommal "Számviteli Kisokos"-t állít össze. Ez a tagok számára a fizetett tagdíj ellenértékeként megjelenő szolgáltatás.
A számviteli szakmai munka elősegítése céljából 1998-tól kiadványokat jelentetett meg az Egyesület.
A kiadványok köre folyamatosan bővül, illetve a törvényi változásoknak megfelelően évente karbantartott.
Ha ide kattint átmegy az egyesület országos honlapjára, ahol azonnal kitöltheti a jelentkezési lapot


